2010. január 24., vasárnap

Kresz vizsga III. - Vizsga

Tehát mivel már volt időpontom, el kellett kezdeni felkészülni a viszgára. Már a kresz tanfolyam alatt töltöttem teszteket 0,5-1,5 óra/nap, gondoltam így majd kevesebbet kell tanulni később (nagyából igaz is lett). A vizsgával azonos héten kicsit intenzívebben kellett a teszt töltéssel foglalkozni, 4 napon át naponta olyan 4-8 orát, az 5. nap volt a vizsga. Vizsga napján már nem nagyon foglalkoztam a tesztekkel, értelme se volt nagyon.

A felkészüléshez egyedül teszteket töltöttem, elméleti dolgokat nem olvastam a válaszokhoz adott magyarázatokon kívül. A legjobb és egyben ingyenes kresz teszt a kresztest.info oldalon található. Ez a teszt a hivatalos kérdéseket tartalmazza tematikusan rendezve, a kérdésekhez magyarázat is van, így az elméleti dolgokat meg lehet tanulni a kresz töltése közben. Azt hiszem ,hogy vagy ötször vittem végig a teszt kérdéseket, eleg is volt... :) Miután azt hittem, hogy teljesen jól tudom a kreszt, nekiálltam a KreszTNEKED-ben található tesztet tölteni. Közben előjöttek azok a dolgok amikről azt hittem, hogy már tudom közben meg nem. 

A vizsga a XI. ker. Petzvál József utcában az NKH-nál volt. Előtérben kellett várakozni amig meg nem jelent a vizsgabiztos, aki első körben egy névsorolvasást rendezett. Ezután egyesével hívta az embereket a terembe, megnézte a személyit és mondta melyik géphez kell ülni. A gépból csak egy touch screen-t lehet látni, azt kell nyomkodni a viszga alatt. Még mielőtt a tesztnek  elkezdődött volna, a vizsgabiztos elmondott pár infot a programmal kapcsolatban illetve megkért minket, hogy ne a gépen és ne is rajta töltsük ki a dühönket. Korábban valami IQ bajnok nem bírta elviselni, hogy megbukott és gondolta manuálisan kicsit javít az  eredményen.

A első kérdés előtt volt 3 teszt kérdés csak, hogy szokjuk a touch screen-t. Kemény 15 perc elteltével elértem a teszt végére, ahol meg lehetett tekinteni az eredményt illetve a válaszokat. Mivel a program nem tolja az arcunkba, hogy SIKERES vagy SIKERTELEN a vizsga, először azt hittem  valamit elrontottam, mert se zöld pipákat se piros x-eket nem láttam. Aztán egyszer csak feltűnt a képernyőn a felirat, hogy "Gratulálunk....". Utána már csak az érdekelt, hogy hány hibapont mert nem látok piros x-eket. Itt jön az önfényezős rész: 0. Ezután megszólalt egy hang, hogy menjek ki, írjam alá a papírom, gratulált a vizsgabiztos és távoztam. Otthon a vizsgalapon észrevettem, hogy van egy kis megjegyzés a vizsgabejegyzés felett:

Származási hely: bjogsi

Igazából az 1-2 perces dicsőségen kívül sok hasznom nincs a hibátlan viszgából, mert mindenki egyből jön a kresz kérdéseivel, igaz eddig még mindegyikre tudtam a választ (de meddig?). Ráadásul én tisztában vagyok azzal, hogy csak mákom volt, legközelebb majd lottózom. Gondolom a további vizsgáimnál is vissza fog köszönni ez a "remek" teljesítmény, már előre várom a kárörvendő vizsgabiztosokat.

Tehát mivel a kresszel végeztem, nem volt más dolgom mint egy gyakorlati oktatót szerezni. Annak rendje és módja szerint megint meglátogattam az irodai dolgozókat, hogy kellene nekem egy oktató. Előttem éppen egy fiatal srác végzett az oktató választással, aztán már elindult kifelé amikor a vizsgalapom odaadtam, majd a hölgy "azta ez hibátlan" jelmondattal csodálkozva felnéz rám, még a srácot is megállította, hogy nézze meg. Kb. olyan örömmel töltötte el, mintha egy 5 levelű lóherét talalt volna... Miután az irodai örömmámor leülepedett, nekiálltünk gyakorlati oktatót keresni. Rendes volt, mert először a jobb oktatókat ajánlotta illetve lebeszélt bizonyos oktatókról. Végül egy Opel Astra-s oktató mellett döntöttem és megbeszéltük az  első gyakorlati óra időpontját.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése